<%username%> blog

When everythings dark and nothing seems right

# 2007-05-18 18:08 péntek

címkék: háttér

Áttekintés

Sziasztok,

Igértem némi történelmi áttekintést és leírást a világról. Az alábbi sorok a Mutant Chronicles 2. kiadásának szabálykönyvéből származik. A magyar fordítás Algi munkája (itt-ott kisebb javításokat végeztem a szövegben), az anyagot pedig Edorn (Edorn oldala) bocsájtotta a rendelkezésemre. Remélem ezzel már érthetőbb lesz miről is van szó. Csak részletekben tudom felteni, íme az első rész. :)

MUTANT CHRONICLES

A mamuttcégek

   Ahol egykor nemzetek voltak, ma már csak vállalatok vannak, uralják a lakott világokat. Az uralomért és haszonért folytatott töretlen küzdelmük tart mindent mozgásban. A mamuttcégek gigászi entitások, olyan pénzügyi titánok, melyeknek az emberiség világai a lábaik alatt hevernek, és mindent kényük-kedvük szerint alakítanak. Mindent megtermelnek az élelemtől kezdve egészen a tűzfegyverekig. A munkaerejüket milliárdokban mérik. Gazdagságuk mérhetetlen. Konfliktusaikba bolygók remegnek bele.Egy cég alkalmazottjának lenni nem más, mint testtel és lélekkel egy életformát élni. A polgárokat és munkásokat minden nap minden pillanatában az alkalmazójuk propagandájával bombázzák. Azt hirdetik, hogy egyedül az ő cégük felsőbbrendű, hogy egyedül az ő cégük igaz, hogy egyedül az ő életmódjuk jó.

A demokratikus Capitol polgárai tudják, hogy szabadok, és mindenki más csak a szabadságuk elpusztítására törekszik. A Capitol hatalmas seregei odaadón védik ezt a szabadságot.

A Bauhaus Négy Választóhercegének alattvalói tudják, hogy a gazdagságuk és technológiai felsőbbségük után sóvárgó ellenségek veszik körül őket. A Bauhaus katonai rendjeinek tábornokai keményen dolgoznak, hogy biztosítsák, megmarad a gazdagságuk.

Akik Mishima Hűbérurait szolgálják, tudják, hogy csak ők értik meg a becsület igaz jelentését, és hogy az univerzum tele van olyanokkal, akik előnyt kovácsolnának az ősi uradalmaik közti viszályokból. A szamurájok készen állnak, hogy életüket adják azokat a földeket védve.

Az Imperial klánjainak népe ugyanennyire biztosak benne, hogy csak az erős marad életben, és a hódításaik az erejüket bizonyítja.

A Cybertronic rejtélyes alkalmazottai tudják, hogy közutálat célpontjai, és hogy mindenki a pusztulásukat kívánja. Hogy sikerrel járjanak, az ellenségeiknek le kell győzniük a kibernetikával megerősített védelmeiket.

Így konfliktusok születnek. Így háborúk látnak napvilágot. A gazdasági katasztrófa és a kifogyó erőforrások korában ezek a hitek elegendőek, hogy milliókat küldjenek háborúba.

# 2007-05-17 13:38 csütörtök

címkék: kaland

Luna-város Blues - az első kaland, III. rész

Sziasztok,

Próbálom magam utolérni mert még több mint egy teljes játékalkalommal el vagyok maradva a naplóval, és vasárna újra játszunk. :) A történelmi részt otthon felejtettem, majd igyekszem pótolni.

Angolul tudók a következő linken találhatnak részletes háttérinfókat a világról : Sebman.com

Íme az újabb fejezet a naplóba :

Zavar...

A csapat ép indulásra készült amikor váratlanul újabb telefonuk érkezett. Egy ismeretlen fickó aki Jack Mercernek nevezte magát meg akarta bízni a HW Magánnyomozást hogy találják meg elveszett testvérét... mit tezs isten ugyanazt a Mr. Mercert akit már egyébként is keresett a csapat. Természetesen elvállalták.

A leghasználhatóbb nyomnak Mr. Wai, az eltűnt személy állítólagos barátja tünt, hát ezen indultak el. Hogy mit tudtak rről a személyről ? Állítólag pár hónapja ismerkedett össze Mercerrel és nagyon jól kijöttek. Egy elit klub tulajdonosa az egyik belső kerületben, ahova a céges (és roppant pénzes) ifjúság jár nagy számban. Állítólag azt tervezték hogy közösen nyitnak egy új klubbot. Szóval az első este máris elmentek Wai klubjába hogy információkat szerezzenek. Henry és Jacke bementek a klubba (a méredrága belépő megfizetése után), az oldal fegyvereiket pedig kénytelenek voltak kint hagyni. Slidwer kint maradt, fedezni a hátukat.

Bent elég hamar feszültté váltak a nyomozók. Egyrészt a hely tele volt kidobókkal és álruhás fegyveresekkel (de sikrült kiszúrni a fegyvereket a zakójuk alatt)... az ép fellépő együttes olyan zenét játszott amiért kapásból kínpadra vonhatta volna őket az inkvizíció... Slidwer pedig kiszúrta egy fickót az első tűzharból az egyik emeleti ablakban (amit adóvevőn jelzett a többieknek). Ott álltak fegyvertelenül egy idegen terepen...

Próbálták elérni Mr. Wai-t, de állítólag ép tárgyalt. Hát addig is felderítették a terepet, de egy szörnyekről motyogó részegen kivül semmit se találtak. Rájöttek hogy az emeleten van a klub elit része, valamint az irodák, talán ott ki lehet deríteni valamit. Felmentek a zártkörű részre... és ekkor elszabadult a pokol.

A fickó az első tűzharcból kiszúrta őket, ráadásul kiderült hogy a klub alkalmazottja. Két társával fegyvert rántottak és megpróbálták elfogni Henryt és Jacket. A nyomozók több szempontból is hátrányban voltak : ketten két fegyveres ellen, erősítést csak az ellenfelük várhatott és ráadásul az egyik támadó valami furcsa varázsigével egy időre meg is vakította őket... de végül győztek. A tűzharc miatt a vendégek elmenekültek a klubból, szerencsére a kidobók a civilek mentésével foglalkoztak. Időközben a káoszt kihasználva felért az emeletre Slidwer is, és legyőzték a támadókat. Az egyikük amikor menekülni próbált egy titkos ajtót fedett fel a falban... de jelenelg volt sürgősebb dolga is a csapatnak. Kettenis súlyosan megsérültek, kellett az elsősegély.

Így csak percekkel később tudtak elindulni, és választhattak : a feltárult ajtón az ismeretlenbe mennek, vagy a msáik irányba a fegyveres biztonságiak közé. Az ismeretlent választották. Csigalápcső vezetett le, egészen a pinceszintig... és itt érte Henryéket az újabb váratlan meglepetés. Élőhalott harcosok. Két leginkább a horrorfilmek zombijaira hasonlító humanoid állt furcsa géppisztollyal (és szuronnyal) a továbbvezető ajtó előtt. Ijesztő volt... élettelen, fájdalmat nem ismerő ellenfelek... de szerencsére nem túl intelligens harcosok. Ez azonban egyetlen dolgot jelenthetett... a Sötét Légióval kerültek összetűzésbe ! Slidwer fel is hívta az Inkvizíciót hogy látogassák meg a klubbot. Az igazi veszély azonban nem az élőholtak voltak... az az ajtó mögött várta a kis csapatot.

Amikor beléptek a helyiségbe (ami valószinüleg valamiféle tárgyaló lehetett a berendezéséből és a sok papírból) egyenesen a plafonról ugrott közéjük újabb ellenfelük... egy valódi Callistróniai Behatoló ! Ezek a kisnövésű humanoidok a Sötét Légió legveszélyesebb szabotőrjei és orgyilkosai közé tartoznak... hihetetlen ügyességel és erővel rendelkeznek, kegyetlenek, testük gyorsan regenerál bármilyen sérülést és könnyű de rendkivül erős vértet viselnek. A lény "csak" egy hatalmas kardot viselt, meg egy körfűrész lapjára hasonlító dobófegyvert, a nyomozók pisztolyokat... de a golyók nagy része ártalmatlanul pattant le a lény páncéljáról ! Elkeseredett küzdelemben végül legyőzték, de a Behatoló kis híján csonkolta Jacke lábát, Henry pedig súlyos gyomorsérüléssel került a földre. Slidwer kiment a helyiség túlsó ajtaján... még látta elhajtani Mr. Wai furgonját, és Mercer is benne ült ! Ezek szerint ő is eretnek ! (a végkifejletet elovashatjátok a következő részben)

# 2007-05-16 12:17 szerda

címkék: kaland

Luna-város Blues - az első kaland, II. rész

Elnézést hogy csak most folytatom, sok melóm volt ! Hamarosan teszek fel némi történelmi anyagot.

Meglepetések...

Henry úgy vélte hogy a nyomozást talán legjobb a keresett személy, Mercer lakásán megkezdeni. Na persze sok lehetőség nem volt... hisz az egyetlen ismert rokon Helen csak annyit tudott hogy a testvére 2 hete nem jelentkezett, a munkahelyén a Capitolnál meg nem célszerű egy szabadúszónak érdeklődnie (persze ha élni akar).

Mercer a Capitol negyed egy jól őrzött épületében lakott egy két szobás lakosztályban. Henry pillanatok alatt meggyőzte az őrséget hogy a szabályzat betüjével ellentétben nekik igenis van joguk az épületben tartózkodni (talán nem is egyszerü hatona volt az emlékezetkiesése előtt ?). Felmentek az emeletre, és máris érte őket az első meglepetés... őr állt az ajtó előtt. Mint kiderült még két másik fegyveres volt a lakásban és állítólag biztonságiak voltak... állítólag. Ugyanis amint az "okvetlenkedő szabadúszók" megjelentek, és nem akartak távozni tüzet nyitottak rájuk. Az ál-bizontásgiak oldalán állt a tűzerő, Henryéként a tapasztalat. A támadóknak még gránátjuk is volt ! Végül a közeledő valódi biztonságiak miatt mindkét fél menekülve elhagyta a helyszínt.

2. próba : a sebek bekötözése után a csapat úgy döntött hogy újra próbát tesz a lakással. Ezúttal a mágneszárak feltörésével a tűzlépcső felől jutottak az épületbe, majd a lakásba. Persze miért is alakulna minden simán ? Kutatás közben vendégek érkeznek... szintén a lakást jönnek átkutatni (vesztükre). Hanso megpróbálja élve elfogni az egyik fickót, de túl határozott ütése eltöri az öltönyke tarkóját... pech. A másik fickó elmenekül.

Eddigre már világossá vált hogy többről van szó mint egy hivatalnokról aki talán csak elszökött az új barátnőjével... hisz legalább három oldal is meg akarja találni. Méghozzá emberéleteket se kimélve. A lakás és a holttest átkutatása viszont végre vezetett valahova.

- A holttest egy Bauhaus ügynök volt. Ez a cég a Capitol egyik riválisa.
- Az eltűnt Mercer a megtalált papírjai alapján kb. középragú hivatalnok volt egy kutatólaborban
- Találtak egy filmszallagot ami egy Capitol fejest ábrázolt elég kompromitáló pózban (pár kiskorúval)
- Találtak pár feljegyzést egy bizonyos Anathema nevü anyagról, adagolásról, meg jegyzetet arról hogy a fenti filmet a sajtának szánták
- No meg egy fotót amin Mercer egy bizonyos Alex Wai nevü klubtulajdonossal látható. (Állítólag jó barátok voltak)

A csapat végülis arra jutott hogy a szallagért mehet a verseny (de akkor vajon miért hagyta itt a gazdája ?). Majd úgy döntöttek hogy Mr. Wai-t meglátogatják, háta tud valamit a célszemélyről. Tudott... de erről majd legközelebb írok... a HW Magánnyomozás iroda történetének következő részében :)

# 2007-05-10 11:09 csütörtök

címkék: háttér

Időrendi táblázat (történelem)

Szervusztok,

Közkivánatra némi háttér anyag a világ történelméről, mégpedig egy irőrendi táblázat. (egyenlőre angolul)

Üdv. : Cain

Year of the Cardinal Event
? Terraforming of planets, colonization
? Great Exodus: departure from dying Earth, exploration of outer worlds
-75 YC (2930 AD) Iron Tablet: Imperial Conquistadors reach Pluto; Dark Symmetry is unleashed
-73 YC Harrison Incident (Discovery of Dimensional Gateways)
-53 YC (2952 AD) First Corporate Wars
-1 YC Signing of the Treaty of Heimburg; end of the First Corporate Wars
0 YC (3005 AD) Founding of Brotherhood by Nathaniel Durand
0-53 YC Reign of Cardinal Nathaniel Durand
~25 YC Cartel established
25 YC First Seal of Repulsion: Imperial Conquistadors secretly reach Nero (10th planet), break Seal of Repulsion
25 YC (3030 AD) Arrival of Dark Apostles: The Dark Legion begins its attacks
~50 YC Venusian Crusade
53 YC Cardinal Nathaniel Durand I defeats Algeroth, but suffers mortal wound; dies on Luna
53-92 YC Reign of Cardinal Alexander Toth
~53 YC Edicts of Toth: old technologies banned from use
91 YC Toth Purges Darkness from Graveton Archipelago
92-147 YC Reign of Cardinal Randolph Petrus I
93 YC Fourth Cathedral built in San Dorado on Mars
94 YC Saladin's Citadel built on Mars directly opposite position of the Cathedral. Citadel Founding Night Massacre: Capitol organizes bombing run on Saladin's Citadel, gets permission from Imperial to fly over its airspace; Imperial gives permission, then takes opportunity to wipe out most of Capitol's bomber fleet with anti-aircraft fire as it passes overhead.
100 YC Nepharite Saladin disappears from Mars; marks of Algeroth, Semai and Muawijhe left on Mars, Phobos and Deimos
100 YC Golden Age: Age of Faith; Technology Stagnates
652-708 YC Reign of Cardinal Toth Alexander VIII
~700 YC (3705 AD) Throne War of Bauhaus; Imperial War of the Eagles; Graveton Sub-Wars
783 YC Split of House Fieldhausen; Otto and Victor Fieldhausen clash over succession to leadership of House Fieldhausen; Otto prevails; Victor, rather than accepting defeat, defects to Imperial with approximately half of Fieldhausen's holdings, starts Fieldhausen Autowerks
903-960 YC Reign of Cardinal Durand XI "The Mad"
908 YC Neronian Heresy (multiple claimants to Cardinalship); Mishima Renounces Ties to Brotherhood; Seven Sages teach Mishima the Way
931-946 YC
(3436-3451 AD)
The Sad Struggle (Imperial clan wars); Clan Kingsfield and Bartholomew wrest control of Parliament from Clan Murdoch; Kingsfields' allies (including Bartholomew) turn against it, and Clan Kingsfield is all but wiped out; Clan Bartholomew becomes most powerful clan in Parliament
960 YC Burning of Luna; Cardinal Durand XI is possessed by Darkness, tries to destroy Luna City, then comes to his senses and, in his grief, commits suicide
1039 YC Siege of Volksburg (Imperial assault on Bauhaus industrial center)
1053-1107 YC Reign of Cardinal Durand XIII "The Bald"
1103 YC (4108 AD) Cybertronic Founding Day (September 5); Cybertronic Investments, acting through hundreds of holding companies and agents, orchestrates a stock market crash, and buys up shares at rock-bottom prices, becoming a new megacorporation overnight
1179 YC Graveton Wars (corporations fighting over Graveton Archipelago on Venus)
1204-1255 YC Reign of Cardinal Durand XVI
1255 YC (4260 AD) Second Corporate War
1255- YC Reign of Cardinal Durand XVII
1262 YC (4267 AD) Return of the Dark Legion; Citadels begin appearing again
1276 YC Lord Heir Moya's three sons die in battle against Dark Legion; Lord Moya retreats to the Palace of Celestial Delights, and has not been seen outside since
1279 YC (4284 AD) The Present

# 2007-05-09 14:12 szerda

címkék: háttér kaland

Luna-város Blues - az első kaland, I. rész

Egy esős nap a Gravetron-szigetvilágban... olyan mint a többi. A Vénusz terraformálása óta híres a hatalmas esőkről, nagyrészt ennek (és persze az éghajlatnak) köszönheti hatalmas esőerdőit melyben a 60 méteres fák is gyakoriak. De talán mégsem olyan mint a többi. A Capitol egyik őrjárata egy férfit talál az erdőben... nincs nála más csak pár szakadt ruha... egy kés... oldalfegyver. Nem emlékszik semmire... se a nevére, se hogy honnan jött... csak a háborúra.  Még arra sem honnan van egy ujjlenyomat azonosítós platina-hitelkártya a bal zsebében (de nem is fírtatja... amíg nem keresi a gazdája)... ezzel a nappal kezdődik el az új élete.

3 hónappal később...

Henry Watson... ezt a nevet választotta magának a dzsungelben talált katona. Eleinte nem tudta mit kezdjen magával, és a pénzzel, de katona volt nem tudott megülni a babérjain, hát befektetett. Először is elutazott a Holdra... Luna-város az embriség legnagyobb városa, bárkié is a pénz itt találja meg a legnehezebben a nyomát. És itt nem tünik fel valaki akinek nincs állampolgársága. Aztán kivett egy irodát... és megalapította a saját kis cégét. "HW Magánnyomozás"... na persze... végülis mindegy minek hívjuk. Szabadúszó cég, amire a magánszemélyek és a megacégek (néha pedig a Testvériség) rábízhatják azt amit maguk nem tudnak vagy nem akarnak megoldani. Veszélyes bolt... de talán nem annyira mint a dzsungel.

Aztán felvett még pár embert, mégsem intézhet mindent egyedül. Először is egy csinos titkárnőt... fontos a jó benyomás az ügyfelekre. Aztán olyan embereket vett föl akik képesek megoldani a problémákat... vannak kapcsolataik, és van harci tapasztalatuk is... egy szabadúszó csak magára számíthat ha baj van. Egy Jacke Hanso nevü volt jakuza tagot és egy Slidwer becenevü zsoldost vett magamellé.

Pár nappal később (a hírdetéseknek hála) már meg is érkezett az első ügy. Egy Helen nevű szőke hölgy viharzott be az irodába a férjével karöltve, elegáns ruhájukban nem illetek a külvárosi iroda környezetébe. A nő azt állíotta eltűnt a testvére és 5000 kardinálisi koronát ajánlott azért hogy megtalálják. Az eltűnt fickó a Capitol cég egy hivatlnoka volt, nem olyan fontos személy hogy elrabolják. Elsőre könnyű munkának igérkezett az ügy... és ettől rögtön gyanússá is vált. Miértnem a cég biztonásgiak nyomoznak ? Mindenesetre az 5000 korona elég volt ahhoz hogy ezt a kérdést senki sem tegye fel (hangosan)... és megkezdődött a nyomozás.

# 2007-05-09 10:55 szerda

címkék: blog

Erről a blogról...

Sziasztok,

Nos tisztázásképpen... ez a blog egy úgynevezett Kampánynapló lesz. Azaz mint szerepjátékos (mesélő) a jelenleg a játékosaimmal futó Mutant Chronicles meséhez fog kapcsolódni. A bejegyzések előre láthatóan az alábbi csoportokba fognak oszlani :

Kaland : a történet során lezajlott események leírása... valószinüleg inkább vázlatosan mint irodalmian (mivel nem írok olyan jól)

Háttér : a történet illetve a játék háttérvilágához tartozó anyagok... világleírás, olyan események amik a sztori hátterében állnak, és egyéb háttérinfók

Technika : a játékkal kapcsolatos játéktechnikai megjegyzések... valószinüleg nekem és a játékosaimon kivül ez a rész senkinek se mond majd semmit

Ezt a három típust a címkékben is fel fogom tüntetni az egyszerűség végett. Jó olvasást ! És addig is :

"Ha leszáll a Sötétség... gyújtsátok be a lángszórókat." - Bauhaus közmondás

# 2007-05-08 15:58 kedd

címkék: teszt

Ez a bejegyzés címe

Ez egy tesztbejegyzés...

Haladok a sablonnal, de még nem az igazi... szeretném ha kicsit nyomasztóbb lenne... ötlet ?

szavazás

Miről szeretnél több háttérinfót olvasni ?

kommentek

2011-12-06 02:50:55
I haven't seen you for weeks! check: ...
2011-11-23 10:54:38
It's a long time since I saw you last!...
2011-11-12 04:26:47
How are you getting along?! present::...
2011-11-06 10:00:53
What a pleasant suprise! check:: Though...
2009-12-31 10:21:00
Cain nagyon Boldog Új Évet ...
2007-11-17 01:13:44
:)))) nohát már nem is emlékeztem erre...
2007-05-30 09:40:13
Szervusz ! Köszönöm az infót ! :)...
2007-05-30 07:05:43
Csak jelezném, hogy itt csücsül a...
2007-05-21 10:54:53
Igen, ez egy régi trükk...
2007-05-21 10:31:10
javítva... mindent először...

ajánló

statisztika

2007-05-08 15:20:38 óta van:
7 log bejegyzés
26 komment neki
3 feltöltött kép
1 szavazás

miegyéb

design: DuDe 2006